Skip to content

DEFACTORING Pénzügyi Szolgáltató Rt.

Rólunk

Cégtörténet

A Defactoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt. jogelődje 1994-ben került megalapításra. Az alapítók az akkor végrehajtott állami bank- és hitelkonszolidációra való tekintettel hozták létre a társaságot. Az alapítást követően társaságunk a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank partnereként az állam által felvásárolt banki követelések kezelésével foglalkozott és emellett már akkor megkezdte ezen követelések vásárlását is.

A bankszektor privatizációja és átalakulása során az 1990-es évek közepén és végén számos pénzintézet szűnt meg különböző okok miatt, amely megszűnő pénzintézetek portfoliójából jelentős mennyiségű követelés kivásárlására kerülhetett sor. Ennek keretében a volt Corvin Bank, Mezőbank, Iparbankház, stb. portfóliójának megvásárlásán túl az MHB portfólió tisztításában is aktívan részt vettünk.

A 2000 évek elején az addig kizárólag vállalati követelések vásárlásán túl lakossági problémás hitelek felé is nyitott társaságunk, amelynek során erre szakosodott külön üzletágat hoztunk létre. Ezen időszak óta több 10.000 ügyfél követelése került hozzánk.

Az alapítás óta eltelt közel 30 évben cégünk jelentős szereplőjévé vált a problémás hitelek piacának, így szinte valamennyi ma működő pénzintézettel üzleti kapcsolatban állunk.